Elég keveset beszélünk a témáról, pedig a mentális „betegségek” ugyanolyan veszélyesek az emberi társadalomra, mint a madárinfluenza, vagy a kergemarhakór. Az emberek közé egyre jobban beékelődik a technológia. Az okos kütyük átveszik felettünk az irányítást. Régen még csak az autókban volt megtalálható a navigációs rendszer, ma már előkapod a mobil készüléked és se perc alatt elő varázsolja neked a pontos útvonalat, hibátlan navigációval.
Ezzel nem is lenne semmi baj. A világ fejlődik és okosodik; de mi az a „játék”, ami bárkinek a telefonján megtalálható, és akién nincs, az már őskorinak számít?
Facebook. A közösségi oldal, ami összeköti az egész világot. A feltalálója Mark Zuckerberg, aki már megszámlálhatatlanul sok pénzt keresett eme technológiájával.
Mi meg azóta „lógunk a facebookon”.
Függő vagy-e, és mennyire vesztél el a like-ok világában? Nem is olyan nehéz kísértésbe esnünk, hiszen már nem csak otthon, hanem a telefonunkról is bármikor csatlakozhatunk a mágneses világhoz. Kihalásszuk az érdekesebbnél érdekesebb híreket, cikkeket, megosztásokat, képeket és belekerülünk a bűvkörébe. Egyszerűen nem fogunk tudni leállni.
Facebookozunk otthon, a munkába/iskolába menet. Az utcán, séta közben a tanórán… Szinte mindig, amikor csak szabad lesz a kezünk.
Megosztunk, „lájkolunk”, kiírunk valami kevésbé fontos hírt, aztán letöröljük, mert úgy van hozzá kedvünk. A kék logó bele égett a tudatunkba és nem tudunk nélküle létezni. A baráti összejöveteleken legalább két-három ember mindig lesz, aki közben a telefonján lóg, és épp pötyög.
„Csak az egyik ismerősömmel chatelek, akit már rég láttam”, „Ezt meg kell osztanom másokkal is, mert fontos esemény az életemben.” „Ez még nem függőség, ha szeretek „lájkolgatni”. Nyugtatjuk magunkat mindannyiszor. Ez még nem számít betegesnek.
Még is őszintén belegondoltunk már, hogy hányszor sétáltunk úgy a barátunk mellett, hogy többször kérte, rakjuk már el a telefont? És társaságban hányszor maradtunk le a fergeteges pillanatokról, mert épp a facebook üzenő falat böngésztük?
Megkérdeztük-e már ezt valakitől, hogy ez a kis „szokás” mikor fog túlnőni rajtunk és zár el végérvényesen a szociális világtól?
Megosztás a facebookonHasznál-e a macskaterápia, vagy csak legenda az egész? A macskák évezredek óta köztünk élnek. Különböző fajtájú, természetű és színű létezik. Úgymond kedvünkre válogathatunk, és bármikor megtalálhatjuk a hozzánk illő kedvencet.
Ezeknek az állatoknak nem csak szórakozás, de élettani szerepük is van a környezetünkben. Sokan kételkednek a macskák „gyógyító” erejében, egérzabáló lustaságok. Mégis volt pár kreatív elme, akik ötletesen közvetítik üzenetüket.
Párizsban nyílt egy kávéház. A divatos Marais negyedben. Café des Chats – azaz a Macskák Kávéháza. Az ízletes sütemények és kávékülönlegességek mellett, rengeteg – az asztalok és vendégek között mászkáló - cica várja a kíváncsiskodókat és pihenni, kikapcsolódásra vágyókat.
A belvárosban lakó párizsiak örülnek ennek a lehetőségnek, ugyanis nem tudnak a lakásukban háziállatot tartani. Így itt kedvükre kiélhetik szenvedélyüket. Margaux Gandelon – a kávéház vezetője, így nyilatkozott - „A dorombolás, vibrálást vált ki, amely enyhíti az ízületi panaszokat és a reumát, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást” – szerinte a macskaterápia jót tesz a közérzetnek és az egészségnek.
Rengeteg kedvelője van a hóbortos ötletnek. Előre helyet kell foglaltatni, ha be szeretnénk jutni a kivételes Kávéházba.
A jó hír az, hogy nem kell egészen Franciaországig repülnünk, hogy beüljünk egy cicás kávéra. Budapesten a Cat Café várja vendégeit a bársony talpúakkal.
Az eredeti ötlet Japánból származik. A picike kis alapterületű lakásókban nincs lehetőség házi kedvencek tartására – megvan az állatok közelségének az igénye, hiszen a keleti társadalmak nagy tisztelettel viseltetnek a macskák iránt.
Így sorra nyíltak azok a helyek, ahol ennek az igénynek megfelelően nem csak egy kis szünetre ülhet be az ember, hanem élvezheti az állatok társaságát.
A macska „divat” már Bécsben és Londonban is kezd megjelenni. Lehet, mégsem butaságról beszélnek az emberek és nekünk is jót tenne egy kiadós cica terápia?
Megosztás a facebookonA színes körmök mindig hódítanak!Ez idén ősszel sem lesz másként. A zöld, a rozsdabarna, továbbra is a falevelek színeivel harmonizál, ami kellemes hatást nyújt. Azonban nem mindig van pénz rá, hogy műkörmös készítse el körmeinket? Semmi baj, hiszen rengeteg trükk van, amivel fel lehet dobni még az egyszerű színeket is. Néhány apró eszköz segítségével, például fogpiszkálóval, csillámporral, vagy újságpapírral különlegessé varázsolhatjuk még az egyszerűt is.
Festői körmök:
Semmi egyéb nem kell egy fogpiszkálón kívül ahhoz, hogy körmeink hasonlóak legyenek egy festőpalettához. Néhány élénk színű körömlakk, némi türelem, és persze hosszas száradási idő, de a végeredmény miatt megéri az egész. 3-4 cseppet csöppentünk a körmünkre, majd a fogpiszkáló segítségével, húzunk belőle néhány vonalat, ezáltal olyanok lesznek, mint pacák. Ugyanezt hajtsd végre a többi körmödön, hagyd megszáradni, majd fesd át átlátszó körömlakkal, hogy még tartósabb legyen a ,,műalkotás”!
Újságos körmök
A legcélszerűbb alapszín a szürke, sárga, vagy fehér. Miután kifestetted, és hagytad megszáradni akörmeidet, jöhet a díszítés. A legjobb erre a feladatra, a fényes papírból készült újság. Vagdalj ki belőle darabokat, amiken betűk szerepelnek, lehetőleg aprók. Körmödet mártsd bele gyógyszertárban kapható alkoholba, majd az újságpapírt simítsd rá a körmödre néhány
másodpercig. Aztán vedd le és gyönyörködj a mintában. A tartósságot csak átlátszó lakkal lehet garantálni, különben a betűk először csak elmosódnak, majd teljesen le is kopnak.
Elmosott de nagyszerű
Fesd le valamilyen alapozó színnel körmeidet. Itt nincs sok dologra szükséged, csak még egy élénk színre, egy fogpiszkálóra, és mosogatószivacsra. Önts mind a két színű körömlakkból egy keveset valamilyen sima felületre-tükörre, műanyagra-. A két színt mosd össze fogpiszkálóval, hogy legyen közöttük átmenet. Majd nyomd rá a szivacsot, hogy kicsit beigya a lakkokat. A minta nagyszerűen fog mutatni a körmödön, miután rászorítottad a festékes szivacsot. Az utolsó lépés, mint mindig, ebben az esetben is az átlátszó körömlakk a fényes és tartós hatás miatt.
Ennyire egyszerű egyedi, és könnyen elkészíthető körmökben parádézni. Ha szeretnél őszi-lány lenni, akkor a színeket felcserélheted az évszaknak megfelelő árnyalatokra is. Sok sikert!
Megosztás a facebookonUgyan még messze van a nyár, de ma néhány tetszetős, könnyen elkészíthető rövidnadrágot mutatunk be nektek. A leírásban megtalálhattok minden szükséges kelléket és eszközt.
Az első nadrágunk egy horgolt, csipkés résszel kiegészített darab. Az elkészítéséhez szükséged lesz tehát valamilyen másik anyagra, amivel majd ki szeretnéd egészíteni a nadrágot. Ez lehet bármilyen anyag - lehet egy más színű farmer rész is vagy bármilyen vászon, de szerintünk csipkével vagy horgolt mintával lesz igazán különleges és egyedi.
A művelet egyszerű, még a varrásban nem túl gyakorlott személyeknek is.
Első lépésként kezünkbe besszük a nadrágot. Vonalzóval kimérünk először az egyik, majd a másik oldalán egy kis derékszögű háromszög formát, hogy egyenletes legyen mint a két oldal.
Második lépésként levágjuk a kimért háromszögeket, ahogy a kép is mutatja.
Célszerű ezután kifordítani a nadrágot, hogy a másik anyagot pontosan hozzáilleszthessük.
Figyeljünk rá, hogy a pótanyag alja ne lógjon túl a rövidnadrágunk aljától, és a pótanyagot úgy vágjuk ki, hogy a varrásnál hagyjunk rá kb 1 cm-t, hogy kényelmesen rászeghessük azt.
Harmadik lépésben az ügyesebbek varrógéppel körbevarrják az összeillesztett felületeket, a kezdők pedig apró öltésekkel menjenek végig az illesztésen alulról fölfelé, majd ugyan így visszafelé.
kép forrása: www.favim.com
A következő nadrághoz sem kell túl sok dolog, viszont egy jó varrógép mindenképp hasznunkra lesz, ugyanis ezt a varrást kézzel csak nagyon ügyes varrónőknek ajánljuk.
Egy kedvünkre kiválasztott színes anyagot méretre szabjunk és vágjuk - ahogy a képen látható - hozzáigazítva a nadrág formájához.
Majd egyszerűen csak rávarrjuk.
Az már ránk van bízva, hogy melyik oldalra készítjük el, csak egy oldalra, mindkettőre vagy akár a hátoldalára is.
kép forrás: www.favim.com
A harmadik nadrág sem a bonyolult kategóriába tartozik, igaz egy kicsit aprólékos, de az
eredmény mindenképp kárpótol majd.
Amire szükséged lesz: szegecsek, ruhafesték, olló, papír, rövidnadrág, ragasztószalag.
Elsőként vágjunk a ragasztószalagból vékony csíkokat, ragasszuk őket egyforma távolságra a nadrág kiválasztott oldalán.
Következő lépésként a leragaszott csíkok közötti részt fessük át ruhafestékkel, a kiválasztott színnel, majd hagyjuk megszáradni.
Száradás után jön a másik oldal. Egy vékony kartonlapra vagy keményebb lapra felrajzoljuk tetszés szerint egy mintát - jelen esetben egy csillagot, majd kivágjuk.
Az így kapott sablont a nadrágra tesszük és lefestjük - általunk gondolt távolságokra egymástól.
Végül feldobhatjuk még a zsebeket szegecsekkel. Ezeket a szúrós végükkel feltűzzük a nadrágra, majd belül lelapogatjuk a kis füleket.
kép forrása: www.favim.com
Megosztás a facebookon
Gondban vagy az ajándékozással, de hamarosan itt van a párod szülinapja, névnapja esetleg hónap vagy évfordulótok? Ha unod a giccses lufikat, szívecske alakú párnákat és egyéb sablonos dolgokat, itt az ideje bevetned a kreativitásod!
A sablonos ajándékok után ideje megajándékozni kedvesed valami egyedivel, valami kézzel készített dologgal, aminek hidd el, százszor jobban fog örülni - bármilyen ügyetlen is legyen a végeredmény - mint valami vásárolt ajándéknak. Sokszor nem merünk kézzel készített meglepetést adni, hisz félünk, hogy talán nem értékelik majd, vagy épp nem látják meg benne az igyekezetünket, pedig véleményem szerint ezek hamis képzelgések. Ki ne örülne annak, ha tudná, hogy párja akár csak egy órát szánt arra, hogy elkészítse a meglepijét, elmesélné milyen ügyes-bajos dolgokon ment keresztül mire megkapta a végeredményt - mosolyt csalva arcunkra közben.
A továbbiakban néhány egyszerűbb ötletet mutatunk be nektek, hogy egyedi ajándékkal lephessétek meg kedvesetek.
Az első egy apró kis darab. Napi kedveskedésként, csak úgy, random mód meglepheted vele a párod, jelképezve az összetartozásotokat. Ehhez nincs másra szükséged, csak egy keményebb kartonra, filctollra és ollóra.
Mintát kereshetünk az interneten, majd egy egyszerű Paint program segítségével felnagyítva és kinyomtatva megkapjuk a sablonunk. Kivágjuk, körberajzoljuk a puzzel mintát a kartonon, majd kivágjuk és díszíthetjük. Szívecske minta helyett írhatunk is rá valami kedves, személyes üzenetet, vagy esetleg ragaszthatunk rá képet.
forrás: www.favim.com
A következő ötlethez nem kell sok macera. Szükséged lesz egy szív alakú dobozra - amit papírboltban vagy egyéb kreatív boltokban beszerezhetsz - valamint egy papírlapokra, ollóra, filcre, ragasztóra.
A doboz tetejére tulajdonképpen bármit ragaszthatsz - bármilyen üzenet lehet ez, attól függ mi okból adod az ajándékot. A további feladatod, hogy a papírt apró fecnikre vágd és írj rá különböző dolgokat - jelen helyzetben azokat, amiket szeretsz kedvesedben. Miután ez is megvan, összehajtogatva beledobod őket a dobozkába.
forrás: saját kép :)
Ez az ajándék kicsit nehezebb lehet, mint az előzőek, legalábbis azon részben, ahol el kell távolítani az égő alsó, fém részét. Itt ami kellhet az egy harapófogó, színes drót, pillanatragasztó, fakocka - vagy bármi, amire ráragaszthatjuk az égőt - papír, toll.
Miután óvatosan letörtük a lámpa végén lévő fémes részt - célszerű egy törölközőbe csavarni az égőt, mivel könnyen törik! - megtekerjük a színes drótot és beleillesztjük az égőbe, majd az aljánál fogva ráragasztjuk az égőre. Az égőt a talpánál fogva ráragasztjuk a fa kockára. A kocka elejére ragaszthatunk egy kis papírt, amire írhatunk valami kedves kis szöveget.
forrás: www.favim.com
Megosztás a facebookonKözeleg az anyák napja, és ebből az alkalomból lehet alkotni valami szépet a gyerekkel a nagymamáknak. A virágos kaspót nagyon egyszerű elkészíteni, és praktikus ajándék az anyukáknak, nagymamáknak. A gyerekek szívesen festenek, ragasztanak és tologatják a kavicsokat, így ezt a kaspót már némi segítséggel az egészen kicsik is el tudják készíteni.
Szükséges anyagok, eszközök:
- Fa kaspó
- Multi-kleber ragasztó
- Decoart Acrylic bastelfarbe akrilfesték
- Decoart firnish matt lakk
- Folyami kavics, hálóban 1 kg, a színt mi választjuk (akár többfélét is)
- Zsírkő-olaj, 100 ml
- ceruza, vonalzó, ecset
Elkészítése:
A fa kaspót felosztjuk 4 egyenlő részre, ami ebben az esetben 4 cm-es sávokat jelent. Váltakozó színű csíkokat festünk a színekkel, amiket választottunk. Kezdjük először a világosakkal, majd folytassuk a sötétekkel. Nem baj, ha nem sikerül tökéletesen a vonalon haladni, a kavicsoktól nem fog látszani. Ha a festés megszáradt, kezdhetjük a kavicsozást. Oldalanként haladunk, két fehér, egy fekete csíkkal.
Csak akkor fordítsunk a kaspón, ha tökéletesen odaragadtak a kavicsok, mert különben lecsúsznak. Ha kész mind a négy oldal, a kaspó belsejét és az akril festett részeket kenjük le a matt lakkal, a kavicsokat pedig a zsírkőolajjal, ami kifejezetten kavicsok fényezéséhez, polírozásához való anyag.
A kaspó ebben az állapotában csak mű-vagy szárazvirág tárolására való, de egy nejlonnal ki lehet bélelni, amit a szélén tűzőgéppel rögzíthetünk. Ebben az esetben már rakható bele olyan cserép vagy váza, amiben élő virág van.
ez már szinte fáj