Elég keveset beszélünk a témáról, pedig a mentális „betegségek” ugyanolyan veszélyesek az emberi társadalomra, mint a madárinfluenza, vagy a kergemarhakór. Az emberek közé egyre jobban beékelődik a technológia. Az okos kütyük átveszik felettünk az irányítást. Régen még csak az autókban volt megtalálható a navigációs rendszer, ma már előkapod a mobil készüléked és se perc alatt elő varázsolja neked a pontos útvonalat, hibátlan navigációval.

Ezzel nem is lenne semmi baj. A világ fejlődik és okosodik; de mi az a „játék”, ami bárkinek a telefonján megtalálható, és akién nincs, az már őskorinak számít?

Facebook. A közösségi oldal, ami összeköti az egész világot. A feltalálója Mark Zuckerberg, aki már megszámlálhatatlanul sok pénzt keresett eme technológiájával.

Mi meg azóta „lógunk a facebookon”.

 

 

Függő vagy-e, és mennyire vesztél el a like-ok világában? Nem is olyan nehéz kísértésbe esnünk, hiszen már nem csak otthon, hanem a telefonunkról is bármikor csatlakozhatunk a mágneses világhoz. Kihalásszuk az érdekesebbnél érdekesebb híreket, cikkeket, megosztásokat, képeket és belekerülünk a bűvkörébe. Egyszerűen nem fogunk tudni leállni.

Facebookozunk otthon, a munkába/iskolába menet. Az utcán, séta közben a tanórán… Szinte mindig, amikor csak szabad lesz a kezünk.

 

Megosztunk, „lájkolunk”, kiírunk valami kevésbé fontos hírt, aztán letöröljük, mert úgy van hozzá kedvünk. A kék logó bele égett a tudatunkba és nem tudunk nélküle létezni. A baráti összejöveteleken legalább két-három ember mindig lesz, aki közben a telefonján lóg, és épp pötyög.

„Csak az egyik ismerősömmel chatelek, akit már rég láttam”, „Ezt meg kell osztanom másokkal is, mert fontos esemény az életemben.” „Ez még nem függőség, ha szeretek „lájkolgatni”. Nyugtatjuk magunkat mindannyiszor. Ez még nem számít betegesnek.

Még is őszintén belegondoltunk már, hogy hányszor sétáltunk úgy a barátunk mellett, hogy többször kérte, rakjuk már el a telefont? És társaságban hányszor maradtunk le a fergeteges pillanatokról, mert épp a facebook üzenő falat böngésztük?

Megkérdeztük-e már ezt valakitől, hogy ez a kis „szokás” mikor fog túlnőni rajtunk és zár el végérvényesen a szociális világtól?

Megosztás a facebookon