Rövidnadrágok csipkével és szegecsekkel

Ugyan még messze van a nyár, de ma néhány tetszetős, könnyen elkészíthető rövidnadrágot mutatunk be nektek. A leírásban megtalálhattok minden szükséges kelléket és eszközt.

Az első nadrágunk egy horgolt, csipkés résszel kiegészített darab. Az elkészítéséhez szükséged lesz tehát valamilyen másik anyagra, amivel majd ki szeretnéd egészíteni a nadrágot. Ez lehet bármilyen anyag - lehet egy más színű farmer rész is vagy bármilyen vászon, de szerintünk csipkével vagy horgolt mintával lesz igazán különleges és egyedi.

A művelet egyszerű, még a varrásban nem túl gyakorlott személyeknek is.

  • Első lépésként kezünkbe besszük a nadrágot. Vonalzóval kimérünk először az egyik, majd a másik oldalán egy kis derékszögű háromszög formát, hogy egyenletes legyen mint a két oldal.

  • Második lépésként levágjuk a kimért háromszögeket, ahogy a kép is mutatja.

  • Célszerű ezután kifordítani a nadrágot, hogy a másik anyagot pontosan hozzáilleszthessük.

  • Figyeljünk rá, hogy a pótanyag alja ne lógjon túl a rövidnadrágunk aljától, és a pótanyagot úgy vágjuk ki, hogy a varrásnál hagyjunk rá kb 1 cm-t, hogy kényelmesen rászeghessük azt.

  • Harmadik lépésben az ügyesebbek varrógéppel körbevarrják az összeillesztett felületeket, a kezdők pedig apró öltésekkel menjenek végig az illesztésen alulról fölfelé, majd ugyan így visszafelé.

kép forrása: www.favim.com

 

A következő nadrághoz sem kell túl sok dolog, viszont egy jó varrógép mindenképp hasznunkra lesz, ugyanis ezt a varrást kézzel csak nagyon ügyes varrónőknek ajánljuk.

  • Egy kedvünkre kiválasztott színes anyagot méretre szabjunk és vágjuk - ahogy a képen látható - hozzáigazítva a nadrág formájához.

  • Majd egyszerűen csak rávarrjuk.

  • Az már ránk van bízva, hogy melyik oldalra készítjük el, csak egy oldalra, mindkettőre vagy akár a hátoldalára is.

kép forrás: www.favim.com

 

A harmadik nadrág sem a bonyolult kategóriába tartozik, igaz egy kicsit aprólékos, de az

eredmény mindenképp kárpótol majd.

 

Amire szükséged lesz: szegecsek, ruhafesték, olló, papír, rövidnadrág, ragasztószalag.


  • Elsőként vágjunk a ragasztószalagból vékony csíkokat, ragasszuk őket egyforma távolságra a nadrág kiválasztott oldalán.

  • Következő lépésként a leragaszott csíkok közötti részt fessük át ruhafestékkel, a kiválasztott színnel, majd hagyjuk megszáradni.

  • Száradás után jön a másik oldal. Egy vékony kartonlapra vagy keményebb lapra felrajzoljuk tetszés szerint egy mintát - jelen esetben egy csillagot, majd kivágjuk.

  • Az így kapott sablont a nadrágra tesszük és lefestjük - általunk gondolt távolságokra egymástól.

  • Végül feldobhatjuk még a zsebeket szegecsekkel. Ezeket a szúrós végükkel feltűzzük a nadrágra, majd belül lelapogatjuk a kis füleket.

kép forrása: www.favim.com

 

 

 

 

Ajándékozz kézzel készített meglepetést

Gondban vagy az ajándékozással, de hamarosan itt van a párod szülinapja, névnapja esetleg hónap vagy évfordulótok? Ha unod a giccses lufikat, szívecske alakú párnákat és egyéb sablonos dolgokat, itt az ideje bevetned a kreativitásod!

A sablonos ajándékok után ideje megajándékozni kedvesed valami egyedivel, valami kézzel készített dologgal, aminek hidd el, százszor jobban fog örülni - bármilyen ügyetlen is legyen a végeredmény - mint valami vásárolt ajándéknak. Sokszor nem merünk kézzel készített meglepetést adni, hisz félünk, hogy talán nem értékelik majd, vagy épp nem látják meg benne az igyekezetünket, pedig véleményem szerint ezek hamis képzelgések. Ki ne örülne annak, ha tudná, hogy párja akár csak egy órát szánt arra, hogy elkészítse a meglepijét, elmesélné milyen ügyes-bajos dolgokon ment keresztül mire megkapta a végeredményt - mosolyt csalva arcunkra közben.


A továbbiakban néhány egyszerűbb ötletet mutatunk be nektek, hogy egyedi ajándékkal lephessétek meg kedvesetek.


Az első egy apró kis darab. Napi kedveskedésként, csak úgy, random mód meglepheted vele a párod, jelképezve az összetartozásotokat. Ehhez nincs másra szükséged, csak egy keményebb kartonra, filctollra és ollóra.

Mintát kereshetünk az interneten, majd egy egyszerű Paint program segítségével felnagyítva és kinyomtatva megkapjuk a sablonunk. Kivágjuk, körberajzoljuk a puzzel mintát a kartonon, majd kivágjuk és díszíthetjük. Szívecske minta helyett írhatunk is rá valami kedves, személyes üzenetet, vagy esetleg ragaszthatunk rá képet.


forrás: www.favim.com

 

A következő ötlethez nem kell sok macera. Szükséged lesz egy szív alakú dobozra - amit papírboltban vagy egyéb kreatív boltokban beszerezhetsz - valamint egy papírlapokra, ollóra, filcre, ragasztóra.

A doboz tetejére tulajdonképpen bármit ragaszthatsz - bármilyen üzenet lehet ez, attól függ mi okból adod az ajándékot. A további feladatod, hogy a papírt apró fecnikre vágd és írj rá különböző dolgokat - jelen helyzetben azokat, amiket szeretsz kedvesedben. Miután ez is megvan, összehajtogatva beledobod őket a dobozkába.

forrás: saját kép :)

 

Ez az ajándék kicsit nehezebb lehet, mint az előzőek, legalábbis azon részben, ahol el kell távolítani az égő alsó, fém részét. Itt ami kellhet az egy harapófogó, színes drót, pillanatragasztó, fakocka - vagy bármi, amire ráragaszthatjuk az égőt - papír, toll.

Miután óvatosan letörtük a lámpa végén lévő fémes részt - célszerű egy törölközőbe csavarni az égőt, mivel könnyen törik! - megtekerjük a színes drótot és beleillesztjük az égőbe, majd az aljánál fogva ráragasztjuk az égőre. Az égőt a talpánál fogva ráragasztjuk a fa kockára. A kocka elejére ragaszthatunk egy kis papírt, amire írhatunk valami kedves kis szöveget.

forrás: www.favim.com

Anyák napi ajándék kreatívan

Közeleg az anyák napja, és ebből az alkalomból lehet alkotni valami szépet a gyerekkel a nagymamáknak. A virágos kaspót nagyon egyszerű elkészíteni, és praktikus ajándék az anyukáknak, nagymamáknak. A gyerekek szívesen festenek, ragasztanak és tologatják a kavicsokat, így ezt a kaspót már némi segítséggel az egészen kicsik is el tudják készíteni.

Szükséges anyagok, eszközök:

- Fa kaspó

- Multi-kleber ragasztó

- Decoart Acrylic bastelfarbe akrilfesték

- Decoart firnish matt lakk

- Folyami kavics, hálóban 1 kg, a színt mi választjuk (akár többfélét is)

- Zsírkő-olaj, 100 ml

- ceruza, vonalzó, ecset

 

 

 

 

Elkészítése:

A fa kaspót felosztjuk 4 egyenlő részre, ami ebben az esetben 4 cm-es sávokat jelent. Váltakozó színű csíkokat festünk a színekkel, amiket választottunk. Kezdjük először a világosakkal, majd folytassuk a sötétekkel. Nem baj, ha nem sikerül tökéletesen a vonalon haladni, a kavicsoktól nem fog látszani. Ha a festés megszáradt, kezdhetjük a kavicsozást. Oldalanként haladunk, két fehér, egy fekete csíkkal.

Csak akkor fordítsunk a kaspón, ha tökéletesen odaragadtak a kavicsok, mert különben lecsúsznak. Ha kész mind a négy oldal, a kaspó belsejét és az akril festett részeket kenjük le a matt lakkal, a kavicsokat pedig a zsírkőolajjal, ami kifejezetten kavicsok fényezéséhez, polírozásához való anyag.

A kaspó ebben az állapotában csak mű-vagy szárazvirág tárolására való, de egy nejlonnal ki lehet bélelni, amit a szélén tűzőgéppel rögzíthetünk. Ebben az esetben már rakható bele olyan cserép vagy váza, amiben élő virág van.

Hasznosítsd újra a pólóid

Véletlenül bukkantam rá ezekre a DIY- módszerrel újraélesztett pólókra, aztán visszagondoltam arra az időre, mikor még tiniként két számmal nagyobb zenekaros pólóban jártam. Majd az idő múlásával és a divat változásával nem hordtam már őket, de azóta is a szekrényemben őrzöm mindet. Néha egyet-egyet pizsipólóként azért felveszek, de mára már csak a zene szeretete maradt meg. Aztán jött ez a kép szembe velem és gondoltam használhatóvá teszem a régi felsőket, nyári fesztiválokra tökéletesen alkalmasak lesznek.

 

Az elkészítéshez, amint látjátok csak egy megunt felsőre lesz szükség és egy ollóra. Elsőként a póló elejét fordítsuk magunk felé. Középen vágjuk fel a felsőt - ahogy a kép mutatja - V alakban, majd vágjuk ketté a V alakú bevágást. Két oldalt megrövidítjük a felső elejét, majd vele egy vonalban a hátát is.Végül levágjuk a póló ujját és egy csomót kötünk az elöl kettévágott V alak két szárából és kész is

 

Forrás: www.favim.com

Következő felsőnkhöz is csak egy nem használt pólóra lesz szükségünk, ahogy az az előzőnél is. Szembefordítjuk magunkkal a felsőt és levágjuk az ujjait - a varrástól távolabb pár centivel. Levágjuk a nyakán lévő szegélyt, és az alján lévőt is. Ezután egy atlétát kapunk, amit megfordítunk, s az alul levágott szegéllyel az atléta két pántját körbetekerjük vele, majd elkötjük. Ennyire egyszerű az egész. Ezekkel a technikákkal rég megunt vagy kevésbé használt felsőinket is újra hordhatóképes állapotba varázsolhatjuk.

 

forrás: www.favim.com

 

Extrém karkötő

Talán nem is gondolnád, hogy néhány szegecs, lánc és egy cipzár akár egy trendi karkötő alapja is lehet. A következőkben megmutatjuk, hogyan készíthetsz magadnak igazán extrém és egyedi karkötőket.

Manapság elég nagy divat lett a szegecs és a láncok. Szegecses, láncos cipők és bakancsok, felsők és kabátok és bizony a kiegészítők közé is beférkőztek. Ahelyett viszont, hogy rohannánk és boltokból vennénk meg őket, inkább készítsük el egyedileg, otthon, saját kezűleg.

Egy szegecses karkötőt mutatunk most be nektek, ahogy a képen is látszik.

Kreatív boltokban, méter áru boltokban is beszerezhetőek, vagy akár neten is rendelhetjük őket zacskó számra fillérekért, aztán már ötletelhetünk is velük, mire használjuk majd őket.

A másik szükséges eszköz egy cipzár lesz. A cipzárt mérete igazítjuk csuklónkon majd elvágjuk. Ezután a szegecseket egyszerűen csak felpakoljuk rá, hegyes kis végeiket átszúrva a cipzár anyagán, majd lelapogatva azt. Ezek után nincs más hátra mint a végeket összevarrni.

 

forrás: www.favim.com

 

Csotki – a szív szüntelen imája

Az orosz ortodox irodalom szerint Nagy Szent Antalnak látomása támadt, amint egy angyal megmutatta, hogy az embernek mi fog segíteni szétszórtság ellen.

Szerzetesek és papok kezdték fonni imádkozás közben, és miután elméjük belefáradt, a kezük mechanikusan el volt foglalva. Csak az a csotki igazi, amit csendben, imádkozva fontak.

 

 

 

 

Egy másik legenda szerint egy szerzetes csomókat kötött egy kötélre, melyet arra használt, hogy a kánon szerint előírt napi imáit elvégezze. De a szegény szerzetes erőfeszítése hiábavaló volt, mert az ördög folyton kioldotta a csomókat. Ekkor segítségére sietett egy szent angyal, és megtanította a szerzetest arra, hogy a csomókat egymásra tevődő kereszt formájában kösse, így az ördög már nem tudta kioldani.

 

Nem csak imádkozásra használják ezeket a karkötőket és nyakláncokat. Sokan úgy tartják, hogy segítséget ad nekünk abban, hogy megtaláljuk a szívünk hangját, hogy meghalljuk azt a belső hangot, ami folyton bennünk szól; csak épp képtelenek vagyunk csendben maradni.

 

A csotki alapanyaga általában fekete gyapjúfonal. Nevezik még a szerzetes imájának és a türelem iskolájának, mivel csendben kell fonni. Ezért ad áldást, hitet.

Sajnos a gyapjúfonalat Magyarországon elég nehéz beszerezni, kivételes esetekben, olyan kereskedésekben, ahol személyesen tudunk rendelni.

Viszont számos videót lehet találni a csotki készítéséről. Akinek van nagy türelme
és hisz az ilyesfajta „szellemekben” megtanulhatja a hagyományos csotki készítését. Ha mégsem lenne, bármelyik kegytárgy boltba beszerezhető egy csinos darab.