Gondold újra a megunt pólóid

Lehet, hogy régi, lehet, hogy ódivatú de egy kis kreativitással átvarázsolhatod a kidobásra szánt ruhadarabjaid. Itt a tavasz, közelít a nyár és lassan szelektálásra kerülnek a szekrényben lapuló ruhadarabok. Szemezgesd át őket, reméljük a nosztalgiázás mellett kedvet kapsz majd átalakítani néhány elfelejtett pólót.

 

Véletlenül bukkantam rá ezekre a DIY- módszerrel újraélesztett pólókra, aztán visszagondoltam arra az időre, mikor még tiniként két számmal nagyobb zenekaros pólóban jártam. Majd az idő múlásával és a divat változásával nem hordtam őket, de azóta is a szekrényemben őrzöm mindet. Néha egyet-egyet pizsipólóként azért felveszek, de mára már csak a zene szeretete maradt meg. Aztán jött ez a kép szembe velem és gondoltam használhatóvá teszem a régi felsőket, nyári fesztiválokra tökéletesen alkalmasak lesznek.


  • Az elkészítéshez, amint látjátok csak egy megunt felsőre lesz szükség és egy ollóra.

  • Elsőként a póló elejét fordítsuk magunk felé.

  • Középen vágjuk fel a felsőt - ahogy a kép mutatja - V alakban, majd vágjuk ketté a V alakú bevágást.

  • Két oldalt megrövidítjük a felső elejét, majd vele egy vonalban a hátát is.

  • Végül levágjuk a póló ujját és egy csomót kötünk az elöl kettévágott V alak két szárából és kész is.

forrás: weheartit.com

forrás: weheartit.com

Következő felsőnkhöz is csak egy nem használt pólóra lesz szükségünk, ahogy az az előzőnél is.

 

  • Szembefordítjuk magunkkal a felsőt és levágjuk az ujjait - a varrástól távolabb pár centivel. Levágjuk a nyakán lévő szegélyt, és az alján lévőt is.

  • Ezután egy atlétát kapunk, amit megfordítunk, s az alul levágott szegéllyel az atléta két pántját körbetekerjük vele, majd elkötjük.

     



Ennyire egyszerű az egész. Ezekkel a technikákkal rég megunt vagy kevésbé használt felsőinket is újra hordható képes állapotba varázsolhatjuk.