Tippek a fáradt hétköznapok ellen!

Napi nyolc óra munka után plusz a reggeli oda és az esti hazaút rádob még két órát a napomra, aztán mire hazaértek semmi erőm, se kedvem valamit is tenni. Pedig szeretnék kikászálódni a fáradság mocsarából, energiát szánni a kedvenc időtöltéseimre és persze a páromra. Itt van néhány tipp, amiket azt hiszem én is kipróbálok az elkövetkezendőkben.

  1. Reggelizz! 

    Bármilyen lusta vagy reggelente, próbálj meg időt szakítani a reggelire. Fontos, hiszen ez adjam meg a kezdő lendületet, energiát ahhoz, hogy elkezd a napot! Egy pohár tej, egy friss gyümölcslé és mellé néhány finom falat, ami szénhidrátban és fehérjében gazdag legyen (mondjuk egy sonkás rántotta!hmm!)

  2. Napi 2-3 liter folyadék!

    Ezt nekem is nehezen megy betartani de egy kis odafigyeléssel könnyedén vehetjük ezt az akadályt is. Ma már léteznek különböző alkalmazások az okos telefonokhoz, amelyek bizonyos időközönként jeleznek, hogy barátocskám innod kell folyadékot. Fontos a folyadékbevitel, hisz már két százalékos folyadékvesztés is tüneteket produkál, mint a fejfájás, koncentrációvesztés és fáradság.
     
  3. Mozogj egy kicsit! 

    Ha eddig kocsival jártál válts bicajra! Hidd el megéri és a szervezeted is meghálálja! Ha gyalog is eléred a munkahelyet hát sétálj! Az már a futás előszobája. Én minden reggel sétálok 20 percet a buszmegállóig, majd ismét 20-at a munkahelyig - néha már eljátszom a futás gondolatával, azt tervezgetem, hogy iktathatom be a napomba.

  4. Pihenj meg!

    Aktív vagy passzív pihenés - ez csak rajtad áll, hogy mi kapcsol ki. Egy jó film este az ágyban a pároddal, vagy egy focimeccs meló után a haverokkal, ami után kellemesen elfáradsz? Mindegy, a lényeg a pihenés és a kikapcsolódás. Az agynak és a szervezetnek szüksége van olykor egy kis lazulásra. Mikor csak élvezi az életet az ember, együtt van a szeretteivel és kikapcsolhat a monotonitásból.